Ismeritek azt az érzést, mikor valamilyen dolgot(cselekedet, érzés, gondolat. bármi!..) nagyon szánalmasnak találsz, de 1 idő után (honapok, évek múltán) te teszed + ugyanazt??
Mikor valaki rád szól: „héé ember, mit csinálsz úgy mégis??bocsika, ez lennél te???!”, akkor eszméletlenül felháborodsz és „az ember változik!” kegyes döféssel vigyorogva odébállsz.
Azt gondolod nagylány(fiú) vagy, teljesen józan és érett döntésekkel, és majd te tudod mit akarsz és mi jó neked....
Aztán ismétcsak 1 kis idő elteltével rájössz, hogy mit is tettél voltaképpen.. Az ember változik, ezen nincs mit tagadni! De az alapvető értékrendjét egy minimális szinten meg kell tartania...különben olyan helyeztbe kerül, amilyenbe most én.
Biztos most sem vagyok egyedül, biztos ezen is sokan átestek már.
Pont tegnap beszélgettünk a - volt és ujra összerázódó (?!) örssel- arról, hogy vannak olyan gyógyszerek, amiktől teljesen megváltozik a személyiséged..mindenki eszméletlen durvának találta, én cak azt magyaráztam, hogy ez mennyire jó lehet. Nem gondoltam abba bele, hogy én már egy hete kábé, mintha egy ilyen gyógyszer hatása alatt állnék. Csak azt éreztem/érzem, hogy valami változik körülöttem, és most eljutottam idáig, hogy belenézek a tükörbe és „ki ez????” felkiáltással kirohannék az Életemből! Nem csak külsőre változtam..új haj, meg sznobszemüveg:D nem itt valami nagyon mély dologról van szó..
Mindig is tudtam, hogy nagyon utálom az egyhangú. lassú ritmust a mindennapjaimban. Talán ezért pörögtem és tábláztam be mindig mindent..meg persze azért, mert túl sok minden érdekel, de semmi sem annyira, hogy csak arra szánjak elég időt. Pont ezért a „változatosságkedvelés” miatt túl hamar változnak meg a dolgokról alkotott véleményeim, pont ezért vagyok befolyásolható és önfejű. Mindig utólag tanulok a hibámból, valamikor még akkor sem.
(jujj most egy olyan számot hallgatok, amit mindig Lázba adnak és most mingyárt kibuggyan a vér a szívemből és elfolyok a széken jááááj...:S ;D :( de ironikus ez a dolog is) )
„segíts magadon, Isten is megsegít!”
igen, már csak ebben reménykedem. abban is, meddig? vajon meddig?....
