1kívánság (2007 május vége)

 -Lehet egy kívánságod. De csak egy, vigyázz!-szólt fura kis mosollyal.

-Öö..oké. várj, kigondolom. Megvan!

-Nnna?

-Ááá, nem merem elmondani. Para...

-Na, mondjad már..Jó, akkor nem kapsz semmit...Így jártá..

-Ok! Mondom.

-Halljuk!

-Előre is: nem akarlak megbánta..

-Mondjad máár!

-Csókolj meg. Aztán húzz el a kurva életbe. Ne lássalak egész nyáron. Aztán 2-3 hónap után egyszer csak jelenj meg. Legyél a barátom. Mármit haver/barátom. Ha gondolod, szenvedhetsz miattam. Megszerethetsz én pedig kikosaraználak. Ha kell 100x is. Nem azért, mert nem kellenél, hanem, hogy érezd te is azt a felsleges szenvedést, amit én, de már mióta....

Soha * miért?(2007 jun.1)

Álltam a tömegben. Szemem lehunyva, teljes zsibbadság, kusza gondolatok, lassú, érzelmes zene. Olyan kínzó... Kurva száját az előadónak. Most hirtelen minden ember életcélja az „okozzunk fájdalmat Nórának” című projekt lett??

Csak Rá tudtam gondolni. Bár ez már fel sem tűnt... Egyszer csak megkopogtatta valaki a vállamat. Viktor volt. Alig ismertem pár perce, de már az agyamra ment...
-Kérsz piát?
-Hogyne kérnék.-válaszoltam egy bájos megjátszott mosollyal.
A „züllés” nem telt pár percbe. Arra sem emlékszem mit ittam. Tequila, vodka, tequila, tequila, kevertem csűrtem-csavartam, bort a sörrel. Aztán elszédelegtem a pulttól és hánytam egy jókorát... Részeg fejjel nyugtáztam, hogy egy lépcső egy bizonyos nagy, rózsaszínes ház felé vezet, elég normális környezetű, talán még meg is tudok mosdani. Fogtam a dohányfüstös tatyómat és elvánszorogtam a bejáratig. Saccperkábé 5 lépcsőfokot 10 perc alatt 4 eséssel, de élve megúsztam. Benyitva az ajtón egy marha elegáns étteremben találtam magam, mindenki kisestélyiben, zselézett hajú jazz-zongorista, ésatöbbi. Álmodom, hallucinálok, v bármi, nem fontos, a lényeg:ne vegyenek észre!! Máskülönben kivágnak mint macskát szarni... Részegen surrani...Az még egy jó móka. de valahogy csak sikerült! Vagy csak az a feketeszemű pincérsrác megszánt és vaknak tetette magát. 1000 hála és köszönet neki! Bár nem ártott volna, ha valaki felpofoz, de úgy Istenesen:)

Először véletlenül a férfi mosdót környékeztem meg, majd a mozgáskárosultaknak valót, de a végén csak összejött. Levettem a pólóm, kisikáltam, kencét raktam a cigicsikkektől megégett, sebes kezemre, megmosakodtam (szappannal, ójee), ittam, rágót be, parfüm spricc, smink fel, haj fésülve, cipő letisztít. Pár kijózanodási kísérlet...sikertelenül.
A lényeg, hogy mire visszaértem a pulthoz, csodálkozva nézett rám mindenki, mégis hogy sikerült nőszerűséget faragnom magamból. Kiderült, hogy egy fél órával ezelőtt 4 srác ölében fetrengtem és vicceskedve le akartam hányni őket. Utána kitessékeltek. hánytam. na, én onnan vagyok képbe. Egy 20 percecske kimaradt...
Valami Göge vagy ki, egy nagyon macho 18 éves srác felajánlkozott, hogy hazavisz és „ágyba tesz”. Rámutattam egy síkdebil plázapichára „talán nála jobban jársz!”
Kosár. Ez van.

 A bosszú mégis ott élt a szívembe. És a csalódás. Nem is az első. Nem is a második...Nem kérek ebből! Nem akarok egy olyan embert szeretni, akit nincs miért, aki ezzel nem számol, aki csak játszik velem, aki nem értékel, akinek az életemet adnám, és ő egy szempillanat alatt a sutba vágná. Nem engedhetem meg magamnak, hogy miatta szenvedjek és sírjak, hogy akár 1 könnycsepp is lefollyon az arcomon... Fel sem tekintettem rá, azt se tudtam ki, amíg...amíg nem jelentkezett, amíg meg nem szeretette magát velem és aztán otthagyott, IGEN OTTHAGYOTT A SZAR KELLŐS KÖZEPÉBEN!!! Hogy nem kapta ki a kezemből a kést, mikor miatta vágtam magam, hogy nem verte ki a számból a fűt, mikor az őérte égett retek érzelmeimet voltam képtelen elviselni... Mikor minden egyes telefonhívásnál postásnéninél és kopogtatásnál reszketve estem össze: „hátha Ő az!!!”. És nem ő volt. Egyszer sem.soha!
Bizonyítani akartam. Magamnak. Hogy vagyok valaki. Hogy a jót, amit teszek, nem a semmiért viszem végbe. Hogy engem lehet tiszta szívből kedvelni, hogy nem kell jópofáskodnom, hogy nem csak a bolond kishülye lehetek, hanem egy elfáradt kamasz, vagy egy érzelmes, hisztis, romantikus kiscsaj.  Hogy valaki még így is képes és elfogad, és az ölébe vesz, elringat, rámmosolyog, végighallgat. Nem pedig elhajít. S mikor rájön, ki is vagyok valójában, nem mondd le rólam, csak mert „túl sokat igényel ez is biztos” s nem gondolja azt h kiszívom az összes vérét és előle az össze oxigént.
„Mert te ha igazán szeretsz valakit, azt olyan erővel, hogy egy átlagos ember nem is képes rá, hogy megszólal a fotelom, hogy énekelni kezd a kutyám...olyan erővel, amit kevesen érdemelnek meg...”így mondták. és most mire megyek vele?? kitörölhetem a seggem a nagy érzéseimmel. És bizonyítani akartam, hogy igenis, tényleg vagyok valaki. Hogy nem vagyok liba. Hogy van eszem, valamihez csak értek. Azt kívántam, hogy fedezzen valaki fel bennem valami olyat, amit másban még nem talált meg. Ez miért csak nekem sikerül akár a legjelentéktelenebb emberekkel kapcsolatban is??

 Tehát ilyen érzéseket váltott ki belőlem a pia. Hogy pontosítsak, nem ez váltotta ki, ezek bennem voltak alapból, de jóól megerősítette.
Viktorka egy idő után mögém somfordált. Azt a töménytelen piamennyiséget amit bevedeltem 1 röpke perc alatt, mind ö fizette. Tartoztam neki. Ezzel ö is tisztában volt.
Elkezdtünk táncolni, Bulizene, pörgés, párslukk. Közelebb jött hozzám. Megfogta a kezem. Hidegek és merevek voltak az ujjaim. Nem zavarta tulzottan...sajnálatomra.

Hozzámbújt. Átölelt. A fejem hátracsuklott. Megtartotta.

Undorodtam tőle. Mást akartam. Őt! A FASZOM AZ ÖSSZES HIMNEMŰ EGYEDBE!!
 -kincs ami nincs-

A következő szám is beindult, olyan simulós latinos, rázós kuuurrrvajo zene. Élvezte, én kevésbé. Megpróbáltam Viktor helyébe képzelni őt, de csak magamat idegesítettem vele.

'Hát most majd bizonyítok, megmutatom hogy vagyok valaki és h rám is lehet kattanni.’

Azt a hihetetlen szorongást és fájdalmat még nem igazán éreztem azelőtt...

Fejem előrebiccent, táncoltam, riszáltam, ismét a bájvigyorok...nem sokáig kellet játszanom. Viktor közeledett felém..egyre..és még. Aztán rátapasztotta száját az enyémre.
Na akkor úgy soskok érzés... Először is elkezdtem magamba imádkozni h ne hánnyam el magam...most az úgy kicsit érdekes helyzet lett volna. de inkább gusztustalannak mondhatnám. Másodszorra is..elakartam harapni a száját. Szétmarcangolni. Hogy fojjon a vér. Hogy neki is fájjon már valami!!! bár a hülye kis testi kínja a nyomába se eredhetett volna az enyémnek...
De csak tűrtem. Ismét megpróbáltam elképzelni, milyen is lehet vele... de ez nem Ő!!! Nem ilyen az íze, az illata, a mozdulatai, semmisem olyan..

Tűrtem, visszacsókoltam, de az emlékek...Tehát elkezdett könnyesdni a szemem. Viktorkának is feltűnt, ugyanis tök sós lett tőle a szám=S

 Eltolt magától s végignézett az arcomon.
„te szerelmes vagy!”mondta rohadtul meglepődve. „és nem belém”-morogta utána...
Csak ráztam a fejem, hogy nem igy van és próbáltam makogni pár szót, hogy „énsoha,senkit, nemtudok, nemfogok”, de már rázott a zokogás...

Aztán a nyakába estem és úgy csókoltam, ahogy csak tudtam. Nagyon nem esett jól és eleinte neki sem, hiszen tudta, amit tudnia kellett... Ő még bírt is valamennyire engem, neki szarul jött ki a dolog.Mert nekem nem, áá dehogy!
Aztán engedte...jól bevált női módszerek, h szerelj le 1 pasit...
Egy kurvának éreztem magam. Úgyis viselkedtem. Egy kurva voltam. Egy kurva vagyok. Egy kurva lettem. Egy kurvává alakítottak. Egy kurvává alakított! Ő!
Akit gyűlölök.Mert már annyira imádom. Aki úgy télleg tönkrecsesz... És méééér?? Mér érdemlem én ezt? és vadul csokolok 1 másik szerencsétlent h rajta álljak bosszut? De neem, nem vagyok én SZERELMES! Azt se tudom miaz! 15 évesen? Csak fellobanások lehetnek...kamaszszerelem.

De akkor mi ez?... ha 1 smst kapok tőle már akkor belázasodok az izgalomtól. Mikor a kocsija motorja berreg a ház előtt, úgy elkezdek remegni, hogy megmozdulni sem merek. Ha meghallom a hangját egyszerre kezdek el mosolyogni, könnyezni, rötyögni, vihogni...Oké! Ez a kamszszerelem!

hátakkor..

ISTENEM, MENTS MEG ENGEM AZ IGAZI SZERELEMTŐL!
köszöntem! remélem imáim meghallgatásra találnak...

 Ismét ittam.sokat.meg engedtem magam kihasználni. Viktornak. Talán még másnak is. az már nem is számít...

5 perc múlva csörög a telom. Viktor mögöttem áll. szédülök. nem látom ki hív.mind1.felveszem

„hellooo! Nincs kedved lejönni Tibihez? Sztem mingyár megyünk valahova..partizni...vagy kitudja...nna?”

 Ő volt az.

Sose fájt. Így sose fájt.

A szám harapdáltam. Kicsit már vérzett is.

A körmeimet magamba mélyesztettem.

Remegve belesúgtam a telefonba

„nem érek rád!” nem értette.elismételtem. hangosabban.rekedten.

Viktor nézett.

Arcomról folytak a könnyek, marták a tépedt számat.

 A telefont leraktuk. Éreztem hogy megbánottam.-lezártam magamban.örökre!- Ez már elviselhetetlenül fájt. ÉS HA Ö MEGBÁNT????ÉRZI UGYANEZT BŰNTUDATOT????
Viktor csak ennyit mondott, halkan kimérten!:

-Egy oltári nagy vadbarom vagy! Ő volt az..igaz? akit szeretsz? Nóra! figyelj rám! Megéri ez?

Sötét pillantást vetettem rá. Semmi több. Egy szó se.
Folytatta:
-oké. akkor csak annyit még hogy egyszerűen a hülye büszkeséged miatt nem lehetsz boldog!

 Talán így van.

 No tessék, leírtam az egészet! Ezt akarta a pszichonyanya. Most itt állok. Kivilágitott margitsziget.a hidon. tele emlékkel. tele vagyok szeretettel. és gyűlölettel. nem bírom. túl sok ez nekem. gyenge vagyok.

A kék ruhát megvettem már. AZT a kék ruhát. és most ugrom...Talán megtalálják ezt a pár oldalt. Talán gondol majd rám valaki. Talán könnyez értem majd valaki. De senki nem érhet a nyomomba. Annyi könnyet, ennyi emberért, amit én véghezvittem...

 A korlát hideg és csúszik..nekiindulok.

 Talán Isten az egyetlen, aki érzi az erejét ennek  valaminek...nemmerek szerelmet mondani. Talán megbocsát.

Talán ilyen csak a mesékben létezik...

*bemutatkoztam*

Egy -számomra nagyon fontos- ember azt mondta, hogy szerinte a blogírás nem más, mint magamutogatás.talán nagyképűség.
szerintem ez nem így van. felszínesenek még mondható.
nekem szükségem van rá, úgy érzem.
sok bölcsességet tanultam ettől az embertől és nagyon szeretem. sok tanácsát megfogadom.
de ezzen most nem értek egyet....
sziasztok!:)