tök éédi lehettem, mikor ezt írtam;D nem is volt olyan rég..najo de!:)
A kisfiu csak állt és nézte, és nem értette. Vajon miért rohannak az emberek??
Meg is kérdezte a mellette idegesen cigarettázó őszülő asszonyt: "Anyu! Miért rohannak ezek az emberek?"
Az asszony odabökte fiának "Mert sok a dolguk!"
A kisfiu okos volt. Tudta, hogy a kérdésre nem kaptam meg a választ. Meglátott egy lányt, aki hevesen, türelmetlenül próbálta a szórólapokat belenyomni a rohanó emberek kezébe.
Megörült hát, hogy nincsen egyedül. Odalépett a lányhoz és megszólította "Te tudod miért fut ez a sok ember?" "Mert köcsög állat buzi az összes!Főleg a férfiak..."Majd leguggolt a kisfiu mellé és mélyen a szemébe nézett. "Figyelmeztetlek kis mitugrász, vigyázz az életetdre, mer csak 1 van, ne legyél pöcs, ne csald meg a nödet és ne verd a gyerekeid!Különben ugy fog mindenki utálni, mint én a férfiakat!" Majd kedvesen beleborzolt a hajába...
A kisfiu értette :most sem tud többet a kérdésével kapcsolatban, de tanult valamit. Magában megigérte a lánynak, hogy sosem fog megcsalni (hát ez mit jelenthet?) senkit sem, és nem veri meg a gyerekét...(hát az oviban nem az ö gyerekei vannak...nekik mind vannak szülei...ö hogy lehet azoknak??..)
Most egy bácsit pillantot meg, hosszú barna szövetkabátban, fekete kalapban üldögélt az út padkáján, s egy sajtos kiflit tépegetett az odasereglő galamboknak, s közben fel-felpillantott, vajon ki lesz az, aki lepillant rá a nagy sietség közben.
"Talán ő.." futott át a kisfiu agyán. Meg is kérdezte: "Bácsi!Miért futnak az emberek?" Felnézett a barnakabátos ember, s kacagott egyet. "Hát fiam, ilyenek ezek... Munkahelyröl boltba, onnan kutyátsétáltatni, megfelelni, jól kinézni...ez az ö dolguk.."mondta vad fintorral. "Jer csak ide, ülj le mellém. Folytatta tovább: "Az emberek balgák, s nem tudják, mi a szép is az életben. A galambok bezzeg...nézd csak, hogy falatoznak, valahányszor morzsát csippentenek fel csőrükkel, kiélvezik a pillanatot...Miért nem ilyen hát az ember?" s nagyot sóhajtott. "Lásd hát fiam, te gyerek, ne légy Te is olyan, mint mi..Felnőttek. Öregedők, búsak...Élj majd vidáman, s figyelj másokra!" Befejezve monológját, halvány mosollyal a száján odaszórta a maradék morzsát is a galamboknak, s elment onnan.
A kisfiu megérezte. Nincs válasz, de van ujabb tanulnivaló. Nem értette mit jelent a "balga" szó, s azt sem, mi az a "kiélvezni", de a Bácsinak is megesküdött suttogva:ugy lesz, ahogy figyelmeztette.
Csak ült, magába roskadva, nem tudta mitévő legyen...Vajon ki lesz az, aki válaszol a kérdésére?? Most egy kamaszfiu tűnt ki a tömegből. A nagy rohanás közben lassan bagtatott, s ha valaki véletlenül nekiütközött hangosan káromkodott. Fekete nadrágban, csíkos felsőben, kockás cipőben, vörös, félig hosszan hagyott, félig felzselézett hajjal, kihúzott szemmel ténfergett egy sörösdobozzal a kezében.
A kisfiu rohant s ahogy odaért hozzá rögötn mondta, csak úgy ömlött belőle a szó (pedig máskor milyen kis szűkszavú volt...)
"Mondd, miért rohan itt mindenki?? Te sem érted?" A fiu csodálkozva rápillantott :"most én ezt honnan szüljem meg neked, ha? Mitt'omén! Idegesítő az össze.Biztos sulibaaa-haha. Ott is derég voltam...Ugye te se járnál? Felesleges! Na jo, majd ha nagyfiu leszel, azé' járjá' csak el, és ne b*szd szét az agyad...hehehe!" s magában rötyögve, szédelegve eltávozott.
"Már megint! Tanulság tanulság és tanulság, de semmi válasz...De azért megteszem majd, amit mondott"-gondolta a kisfiu.
Késő délután volt, de az embrek még mindig rohantak. A kisfiu még elkeseredettebben nézett maga elé. Egy idős néni lépdelt el előtte, szatyrokkal megtömve. Utánaugrott, s megkérdezte, segíthet-e. A néni magyarázta "Jajj lelkecském, nem nehéz ez, csak jó nagy" s két szem fogával vidáman rámosolygott. "Mit csinálsz itt bogárkám, egyedül a Nagyvárosban?" "Jaj néni, tetszik tudni segiteni? Nem értem, nem tudom, miért rohannak az emberek..."
"Az emberek emberek...Van hova rohanniuk.Kevés az idő..tudod.. de talán...nem is. Hát rohannak azok! Azok mindig! Biztos futnék én is, ha tudnék, ha fiatalok lennének még a csontjaim" kacagott újra. "Futkározz te is lelkem, amíg friss vagy, s légy egészséges. Vigyázz csak magadra aztán, mindjárt besötétedik!"
"Ígérem, megteszem. Csak kapnék valakitől már IGAZI választ!"
Besötétedett. Részegek, járőrök és macskák járkáltak a téren. És ott ült a Kisfiu. Fejét térdére hajtva gondolkozott. "necsaldmegneverdmegéljvidámanfigyeljmásokraazé'járjá'elfutkározzvigyázzmagadra" Hát az emberek mégis miért teszik ezt?? Vagy ha nem teszik, miért nem?
Egyedül volt, tudatlannak, nagyon kicsinek, s nagyon tehetetlennek érezte magát.
Egy fiatalember jött akkor. Fekete, hosszú bőrkabátja a térde fölött suhogott, kezét a zsebébe rejtette, arcát és haját kapucni takarta. Halkan, vigyázva lépdelt, hogy meg ne zavarja a gondolataiba merülő Kisfiút. Megtorpant egy pillanatra, mert eszébe ötlött az ötéves önmaga, mikor már kérdésekre kereste a választ és felfedezte az emberi tudatlanságot.
A Kisfiú fölnézett rá és kinyújtotta apró karját, s bátran lehúzta maga mellé, a sötétben kissé ijesztő látványú embert.
Fáradtan már csak ennyit dünnyögött: „Miért?”
A bőrkabátos magához szorította a gyermeket és ennyit mondott: „Megtaláltalak. Most majd mindent megválaszolok neked. Csak gyere velem!”
A nesztelen éjszakán, a fekete égen ezüst csillagok ragyogtak, a hideg szellő csípett.
Egy apró Kisfiú és egy magas Ember járta az utcákat, egymásba kapaszkodva, nyugalmat és békességet találva egymásban.
